Miért nem írok szer javasló posztokat?

Azokban akik követnek engem felmerülhet a kérdés hogy miért nem írok olyan posztot ahol szereket javaslok, illetve miért nem csinálok olyan videót ahol ugyanezt teszem. Hiszen ha csak rápillantunk az internetre egy percre akkor azt látjuk hogy minden homeopata (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) folyamatosan olyan posztokat tesz közzé hogy ilyen vagy olyan problémára milyen szereket lehet megpróbálni.

És nem csak a boiron-féle „klinikai” homeopaták, de még magukat „rendes” homeopatának beállítók is.

Az igazság az hogy aki ezt csinálja azt nagyon határozottan el kell utasítanunk, hiszen pont hogy a homeopátia első számú alaptörvényét szegi meg, azt hogy minden szer választást egyénre szabva kell végrehajtani.

A homeopátia egyik alaptörvénye a totalitás törvénye. Ez azt jelenti hogy minden szerválasztást a beteg összes tünete alapján kell végrehajtanunk. Ez alól nincs kivétel. El kell olvasni a homeopátia alapítójának a főművét az Organont és látni fogjuk hogy ez egy nagyon szigorú törvény, ahol nincs lehetőségünk máshogy értelmezni. Sőt, később Kent is és mások is nagyon szigorúan, súlyosan elítélően beszélnek azokról akik ezt megszegik. És egy további szempont persze hogy hosszú távon nem is fog működni az ilyen szerválasztási stratégia.

Adjunk egy példát: mondjuk amikor azt kérdezzük hogy ha valakinek bánata van akkor milyen homeopátiás szert adjunk, akkor lehet azt mondani hogy a natrium muriaticum egy gyakran indikált szer bánat esetében. VISZONT, a VALÓS GYAKORLATBAN meg kell nézni a hogy milyen más, általános tünete van a betegnek és a teljesség alapján kell felírni a szert, ami nagyon könnyen lehet hogy nem a natrium muriaticum lesz. EZÉRT értelmetlen ajánlani szert, meg posztolgatni arról hogy bánatra adjunk natrium muriaticumot mert nagyok esetben NEM azt kell majd adni.

És bármilyen más panasz esetében ugyanez a helyzet. Pánik rohamunk van? Igen az Aconitum gyakran indikált erre az állapotra, de a kérdésünk az milyen más tünetei vannak a betegnek és azok melyik szerre mutatnak. Bradichardia? Igen a digitalis nagyon gyakran inidikált. Mi a kérdésünk? Milyen más tünetei vannak és azok melyik szerre mutatnak. És stb. stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük